Kész cégek – Polc-cégek
Tanácsra van szüksége??
Telefon:
Tanácsadóinkkal kapcsolatba léphet a
+44 203 196 5460-es számon
Mik azok a Kész Cégek?
A Kész Cégeknek többféle megnevezésük van, így például: Polc-cégek, Már meglévő cégek vagy Alvó cégek.
Egy Polc-cég tehát egy előre megalapított, és ebből kifolyólag egy már létrehozott Kft-t jelent, amely lehetővé teszi tevékenységének azonnali beindítását anélkül, hogy a cégalapítási és a cég létrehozása körüli előzetes adminisztratív ügyintézéssel kéne foglalkoznia.
Milyen esetben érdemes a Kész Cég mellett dönteni?
- Ha 48 órán belül szerződést kell aláírnia
- Ha nincs ideje, és sürgősen számlázni szeretne
- Ha úgy gondolja, hogy jövőbeli ügyfelei és szállítói nagyobb bizalmat szavaznak egy olyan vállalatnak, amelynek múltja van
- Ha szeretné elkerülni az adminisztráció útvesztőit
- … stb.
A Polccég előnyei: Valódi időmegtakarítás
Ennek a megoldásnak a segítségével számottevően lecsökkenteni határidőit, mivel a projektje végrehajtásához szükséges formaságoknak (lásd alább) szakértőink már korábban eleget tettek.
Rekordidőn belül Öné lehet tehát egy törvényesen alapított vállalkozás, annak valamennyi hivatalos dokumentumával együtt, adósságok nélkül, átlátható könyvvezetéssel.
A cég megszerzésének napján máris számlázhat
Az Vallalkozz-egyszeruen által már elintézett formaságok:
- Az Ltd vállalat regisztrálása a brit kereskedelmi kamaránál
- Vállalati székhely létrehozása. Londoni címet kap (hivatalosan bejegyzett cím). Ez az opció különböző szolgáltatásokat tartalmaz. (Lásd a Virtuális Iroda szakaszt)
- Hivatalos Titkár kijelölése
- Névleges Igazgató kinevezése*
- Közösségi Héa-szám*
- Operatív bankszámla
* Polc-cégeink közül néhány nem foglalja automatikusan magában a közösségen belüli HÉA-regisztrációs szolgáltatást, a bankszámla megnyitását vagy a Névleges Igazgató kinevezését.
Válassza az igényeinek legjobban megfelelő Polc-céget:
- Múlttal rendelkező, már meglévő vállalat megszerzése.
- Meglévő vállalat megszerzése operatív bankszámlával vagy anélkül
- Meglévő vállalat megszerzése közösségi HÉA-számmal vagy anélkül
- Meglévő vállalat megszerzése Kinevezett Igazgatóval vagy anélkül
Bátran vegye fel a kapcsolatot tanácsadóinkkal , és tudja meg, milyen típusú polc-cég felel meg legjobban az Ön elvárásainak.